
A mágneses szúnyogháló az ára miatt is jó választás!
Szinte lehetetlen kibírni a nyarat szúnyogháló nélkül! A különböző rovarok vagy így vagy úgy de betalálnak az otthonunkba, ami azért is bosszantó, mert ebben az esetben folyamatosan szúnyogcsípésekkel kell majd küzdenünk vagy egy szemtelen léggyel, ami reggel azzal ébreszt bennünket, hogy az arcunkra repül.
Többféle szúnyoghálóból is válogathatunk, hiszen rengeteg típusa van. Az sem probléma, ha van már például redőny az ablakokon, mert úgy is könnyedén megoldható a felszerelés.
De mi az oka annak hogy a mágneses változat annyira népszerű? A mágneses szúnyogháló ára és a funkciója az, ami miatt ennyire sokan választják. Persze a szúnyoghálós ajtók sem teljesítenek rosszul, viszont a ki-be nyitogatásuk fárasztó és azt érezhetjük, hogy minden alkalommal, amikor ki akarunk lépni az ajtón, akadályba ütközünk.
A 19 ponton záródó mágneses szúnyogháló ára szempontjából is jó választás, hiszen kiválóan alkalmazható, hiszen amikor ki szeretnénk lépni a nyílászárón, akkor egyszerűen csak át kell sétálnunk rajta.
Ilyenkor a mágnesek mögöttünk összezáródnak, így nem kell azzal foglalkozunk, hogy becsukjuk magunk után az ajtót, mert a mágnesek gondoskodnak erről.
A friss levegőt és átengedi, viszont a rovaroknak útjában áll, ezért a legkisebbek sem fognak tudni átjutni rajta. A mágneses szúnyogháló egy kétszárnyú függöny ami automatikusan össze záródik anélkül hogy a kezünkkel kellene össze zárnunk. (tovább…)

A keresőoptimalizálás, szerepe ma a vállalkozásokban.
Search Engine Optimization. Sokan még mindig nem hallották ezt a kifejezést, melynek rövidítése SEO. Pedig akik nem hallottak még róla, legalább két lépés hátrányban vannak, míg aki ismeri a kifejezést, de nem alkalmazza, az szintén egy lépés hátránnyal veszi fel a versenyt cége konkurenciájával.
A köznyelv úgy ismeri még, hogy keresőoptimalizálás, ami nagyon lesarkítva azt jelenti, hogy a Google kereső igényeinek megfelelően van kialakítva egy weboldal, hogy az minél jobb helyen szerepeljen a Google találati listán. Ideértve az oldal felépítését, milyenségét, gyorsaságát, a rajta található tartalom minőségét, valamint a linkelését is – dióhéjban.
Miért kell a keresőoptimalizálás?
Régebben nem volt túl sok lehetősége az embereknek, ha valamiből új kellett, akkor elmentek a helyben található szűkös kínálatú boltba és ott megvették, amire szükségük volt. Nem volt kérdés hol vásároljanak, illetve sok lehetőség sem adódott válogatni. Ezzel szemben ma például már ha új cipőt szeretnénk venni, akkor számtalan üzlet kínálatából választhatunk, online is, valamint ha egyedi konyhabútort akarunk, millió szakember van, aki legyártja nekünk azt.

Testformázás
Az edzőm sok hasznos infót mondott a cégalapításról
A testedzést nagyon fontosnak találom, és nemcsak azért, hogy fizikailag megfelelő kondícióban legyek. Azért is kell rendszeresen mozogni, hogy szellemileg is fel tudjunk frissülni. Szerencsémre van egy nagyon klassz edzőterem a lakásomhoz közel, ezért minden reggel át tudok menni oda munka előtt. Nagyon jó fej az edző, aki a csoportos órákat tartja, mindig beszélget velünk az edzések végén pár percet.
A múlt alkalommal is egy rendkívül érdekes beszélgetésbe merültünk a székhelyszolgáltató fogalma kapcsán. Bevallom én korábban még nem igazán hallottam arról, hogy ilyesmi létezik. De miután egy pár percet beszélgettünk erről az edzőmmel kíváncsi lettem. Az interneten nézelődve bukkantam rá a szekhelyszolgaltatas24.hu-ra, ahol mindent megtudtam arról, hogy mi is a székhelyszolgáltató fogalma és milyen tevékenységi körei vannak.
Nem gondoltam volna, hogy a székhelyszolgáltató ennyire praktikus!
A székhelyszolgáltató fogalma szerintem rendkívül érdekes és hasznos lehetőség a vállalkozások számára. A szekhelyszolgaltatas24.hu weboldal alapján a székhelyszolgáltatók olyan cégek vagy vállalkozások, amelyek fizikai székhelyet biztosítanak más vállalkozásoknak. Ez azt jelenti, hogy egy vállalkozás, akár kisvállalkozás vagy start-up, nem kell saját irodát béreljen vagy vásároljon, hanem igénybe vehet egy székhelyszolgáltatót. (tovább…)
Újra tervezés: már nem az iskolapadban, hanem a cégvezetői székben akarok ülni
Már egyetem első évében eldöntöttem, hogy igazából én ezt nem is szeretném csinálni. Nem fogok évekig még az iskolapadban ücsörögni, amikor már megalapíthatnám a saját vállalkozásom és kereshetnék sokkal több pénzt vele, mint a diákmunkákkal vagy részmunkaidős állással.
Ezért el is kezdtem utánanézni, hogy megy a cégalapítás bt alapítás mi a különbség a bt és kft között stb. és magamra is szedtem annyi tudást amennyi elegendő volt ahhoz, hogy otthagyjam az egyetemet és elkezdjek úgy dolgozni, hogy félre tudjak tenni egy alapításhoz szükséges minimum tőkére.
Innentől csak dolgoztam és terveket szőttem
Elkezdtem dolgozni fő állásban a vendéglátás területén, amivel igazán jól tudtam keresni, csak kezdetben még jól el is tudtam költeni, de mostanra kezd benőni a fejem lágya. Szabadidőmet pedig azzal töltöm, hogy olvasgatok folyamatosan, hogy bővítsem a cégalapítás bt alapítás területén meglévő ismereteimet. (tovább…)
A fogkő nem csak esztétikai probléma.
Sokan már csak akkor keresik fel fogorvosukat, amikor a probléma már elviselhetetlen, amikor a fájdalom már a mindennapok része, amikor már érzik, hogy valamit tenni kell. Pedig megelőzéssel, a megfelelő szájhigiéniával és a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétellel igen sokat tehetünk fogaink egészségéért. Persze ehhez az is kell, hogy megtaláljuk azt a rendelőt, ahol jól érezzük magunkat az esetleg kellemetlenségekkel járó beavatkozások esetén is.
A fogorvosbudapest.info rendelője pedig pontosan egy ilyen rendelő, ahol a fogkő eltávolítására is van lehetőség. Profi szakemberek dolgoznak itt, egy modern, kedves környezetben, ahol mindent megtesznek a páciensért. Nem csak a problémát, az egész embert nézik, és ez igencsak meghálálja magát. Csapatként tekintenek a páciensre, a fogorvosra és ennek a csapatnak a tagja az asszisztens és a dentálhigiénikus is.
A fogkő eltávolítás ár is fontos kérdés természetesen, amikor magán fogorvoshoz indulunk. Mint ahogy az is, hogy mi is az a fogkő és mit lehet tenni a kialakulása ellen. Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy a fogágybetegség általában a plakk és a fogkő felhalmozódásából alakul ki a fogak körül és az íny alatt. A plakk egy ragacsos, baktériumokat tartalmazó réteg, amelyet a rendszeres fogmosás és a fogköztisztítás segítségével lehet eltávolítani. Ha a plakk felhalmozódik, kemény fogkővé válik, amit csak a fogorvos tud eltávolítani. (tovább…)
Az argánolaj és retinol és előnyeik.
Az argánolaj felhasználása
Fiatalító arcpakolás – adjon néhány cseppet kedvenc arcpakolásához.
Éjszakai hajkezelés – masszírozza be az olajat az egész hajába és fejbőrébe. Tekerje be a haját, és hagyja rajta az olajat egész éjszakára. Reggel mossa meg a haját. Fényes és puha lesz.
Alkalmazás a hajra
Az olajokat különösen azok értékelik, akik száraz és töredezett hajvégektől szenvednek. Az olajok hidratálják a hajat és egészséges fényt adnak neki. Ellátják a fejbőrt a hiányzó tápanyagokkal, és segítenek a napfény és a hajszárító vagy hajegyengető túlzott használata által károsodott haj regenerálódásában. Megakadályozzák a túlzott hajhullást is, és megkönnyítik a haj formázását.
Az olaj ideális a nedves hajra való jobb hatás érdekében. Pipettával kanalazzuk ki a kívánt mennyiséget, és oszlassuk el az olajat a tenyerünkben. Ezután gyengéd mozdulatokkal dolgozza be az olajat a haj teljes hosszába, a fejbőrbe vagy csak a hajvégekbe.
Olajos pakolás: nedves hajra kenjük körülbelül egy órával hajmosás előtt. Tekerje a hajat fóliába (pl. élelmiszeripari fólia alkalmas), majd törölközőbe. A pakolást hagyja rajta 30-60 percig, vagy még tovább (éjszakai kezelésre is alkalmas). Ezután samponozza meg a haját, és szükség szerint kondicionálja.
A megkeményedett bőr puhítása – masszírozza az olajat a lábak, könyökök megkeményedett bőrébe. Tekerje az érintett területet törölközőbe, és hagyja rajta egész éjszakára.
Fürdőolaj – Fürdőolaj helyett adhatod a kád vízhez. Más olajokkal kombinálva is használható.
Korpásodás és száraz fejbőr – dörzsölje be az olajjal a fejbőr érintett területeit. Tegye ezt este lefekvés előtt, és reggel mossa meg a haját. Ha zsírosabb a haja, tekerje be egy törölközőbe. (tovább…)
Prevenció Patika online nyújtotta lehetőségek allergia témában.
Mindig szeretek összeülni a barátnőmmel, Julcsival egy kávéra, hogy megbeszéljük az élet nagy dolgait. Mivel nagyon sűrűek a napjaink, ezért gyakran csak online tudunk kommunikálni, de amikor csak tehetjük, inkább kiszabadulunk a nagyvilágba. Hosszasan számoltunk be utolsó utazási élményeinkről egymásnak, aztán a social mediára terelődött a szó. Ahogyan tovább beszélgettünk, megegyeztünk abban Julcsival (egyébként mindketten kései Y-generációsok vagyunk, a 90-es évek eleje-közepe tájékán születtünk), hogy közel sem töltünk kevesebb időt képernyők előtt, mint elődeink, sőt, és ezt sajnos számos kutatás is igazolja. Hiába nem nézünk tv-t, cserébe ott a számos streaming platform, ahol ráadásul sosincs adásszünet (hacsak nem megy el az internet, de offline módban is megtekinthetőek bizonyos tartalmak), emellett a fő videómegosztó portál is velünk van úton-útfélen. Ami régen a rádió volt, az a fiatal generációknak a podcast (itt egyébként kifejezetten gyakran találkozni művészethez köthető tartalmakkal). Még mindig van presztízse a tv-nek, de már a social media által „kitermelt” szereplőknek köszönhetően lesz népszerű egy-egy műsor (na meg a botrányoktól). Amióta bárki, akár egy telefonnal a zsebében többszázezres vagy akár milliós követőtábort építhet hazánkban, halványodott a tv-ben való szereplés varázsa. Nagyom próbálok arra figyelni, hogy ne vigyem túlzásba ezeket a dolgokat, de nem mindig könnyű. Hamar elkalandozik a figyelmem, ha valamire koncentrálnom kell, és olyan sűrűek a napok, hogy jól esik az „agyzsibbadós” kikapcsolódás a telefonom társaságában. De mentségemre szóljon, törekszem az egyensúlyra. (tovább…)
Az autó, mint tárgyergonómiai csoda.
Imádom a négykerekűeket! így a saját városi terepjárómat is. Talán jobban annál is, mint a lakásomat. Az autók az ipari világ talán legművészibb alkotásai, autózni életforma, és az autó sokak számára tényleg többet jelent ezen dolgok (vagy valami más) miatt bármely egyszerű használati tárgynál!
Így aztán a saját kocsim esetében én minden apróságra figyelve gondolkozom róla, és gondozom azt. És nem felejtem el a leglényegesebb részeit sem mindig karbantartani. Hogy mik ezek? Hosszan lehetne sorolni a motortól az autó belteréig bármit, ami valamiért kiemelkedik, de végül is az autógumik is olyasmik, amik kulcsszerepet kapnak mindig az autózásban – hisz ezeken keresztül valósul meg a kapcsolat az aszfalt és az arra tervezett autó között. Ezt az aspektusát az autózásnak sem szabad lebecsülni! A Gumidiszkont nevű kereskedés oldalán található cikkek segítségével sajátítottam el a szemléletet, amely szerint tilos elbagatellizálni a megfelelő autógumik használatának jelentőségét! Ott írnak róla például a legkülönbözőbb területekre is fókuszáló cikkeikben, hogy akár tízezres különbségek is lehetnek egyes autógumik közt árban, de ez az aszfaltra átkonvertálva pedig akár 1-2 métert is számíthat, féktávban. Ugyanakkor ők világosítanak fel korrekt módon arról is, hogy a saját autónk igényeit meg kell ismernünk, nem pedig csak reflexből megvennünk a legdrágább gumit! (tovább…)
A beton kötési ideje, mit kell tudni róla?
A betonozásba nem lehet csak úgy belekezdeni. Alapos előkészületet igényel, feltéve akkor, ha tényleg szépen és jól szeretnénk csinálni. Az sem mindegy, hogy mit betonozunk, pontosabban milyen céllal. Egy autóbeálló vastagabb, stabilabb alapot igényel, míg egy járda esetében erre nem kell ekkora figyelmet szentelni.
Egy azonban közös minden jellegű betonozásnál, mégpedig a beton kötési ideje, a száradási idő kivárása. Ha ezt nem tesszük meg és idő előtt rámegyünk a felületre, annak visszafordíthatatlan következményei lehetnek!
Egy épület alapja a legfontosabb részlet, ami az építkezés során felmerül. A cement, víz és sóder vagy más kötőanyag arányaira nagyon oda kell figyelni a beton keverésénél. Az összetevők közül a víz az, aminek a későbbiekben is kiemelt szerepe lesz, hiszen miután kiöntöttük a betont, annak száradásához és megkötéséhez vízre lesz szükségünk! Hogy elkerüljük a repedéseket és szépen, egyenletesen száradjon meg a beton, mindenképp locsolni kell azt.
A beton kötési ideje során eleinte gyorsan, látványosan, majd egyre lassabban megy végbe a száradás. Attól függően, hogy milyen évszakban betonozunk, úgy a száradási idő is eltérő lehet. A friss beton sérülékeny, gondoskodjunk róla, hogy védve legyen és ne tegyen benne kárt a háziállat például vagy egy eltévedt labda, amivel a gyerekek játszanak. (tovább…)
Az edző terem nem csak edzéshez tökéletes.
Közel egy éve járok edző terembe edzeni, előtte otthon edzettem. Voltak otthoni edzős súlyaim, amik egy ideig nagyon jól működtek és tudtam velük fejlődni. Viszont elérkezett az a pillanat, amikor már ezek nem voltak elegek és ekkor döntöttem az edző terem mellett.
Először szokatlan volt a sok ember, ezért inkább kora reggel jártam, hogy minél kevesebben legyenek. Viszont idővel ezt is megszoktam és ma már imádok a teremben lenni. Nagyon jó kapcsolatokat is szereztem itt, aminek köszönhetően megtaláltam a számomra tökéletes ariston kazán szerelő szakemberemet.
A Víz-, Gáz-, Fűtésszerelő csapatáról van szó. Az egyik edző javasolta nekem őket, amikor elromlott az ariston kazánom. Nehezen találtam hozzá értő szakembert, akinek nagy tapasztalata van az ilyen típusú kazánokkal is, ezért kicsit bajban voltam. Ezért minden ajánlásnak nagyon örültem.
Mikor először rájuk kerestem az interneten, akkor már egyből nagyon megtetszettek. A honlapjuk nagyon igényes, minden fontos információt tartalmaz amire csak kíváncsi lehet egy olyan ember, akinek segítségre van szűksége és még kinézetre is nagy ötletes. Könnyen használható és minden információ megtalálható egy helyen. Ez nekem nagyon tetszett, hiszen nem szeretek percekig keresgélni valamit, amire kíváncsi vagyok. A Víz-, Gáz-, Fűtésszerelő oldalán nem is kell. És ami számomra az egyik legfontosabb volt, hogy ariston kazán szerelő is van a csapatukban. (tovább…)
Fotóművészek pontosságával telepítik számunkra a napelemeket.
Sokáig nem gondoltam bele, hogy micsoda technika kell ahhoz, hogy valaki jó fotókat tudjon készíteni. Ez főleg talán annak köszönhető, hogy a mai világban milyen egyszerű fotózni. Egyszerűen csak előkapjuk a telefonunkat és már kész is. A különböző segítőprogramok pedig megoldják helyettünk azokat a dolgokat, amikre egy komoly fotósnak nagyon oda kell figyelnie. Meg is lepődtem, mikor a telefonomat egy olyan ember kezébe helyeztem, aki értett a fotózás folyamatához.
Az eredmény összehasonlíthatatlan volt. Ekkortól kezdtem érezni, hogy bizony hihetetlen jó képességek és sok tanulás kell ahhoz, hogy az ember jól tudjon fotózni. A fotózás ugyebár relatívan fiatal művészeti ág még és talán ezért kell annyit küzdenie azért, hogy a „nagyok” között is el legyen ismerve. Ettől függetlenül most már egy csomó netes csatornát nézek, ahol minden nap ilyen szép képek köszöntenek.
Egész hosszú ideig pont ilyen távol álltam a napelemektől is. Tisztában voltam a létezésükkel, de nem gondoltam arra, hogy számomra is elérhető lenne egy ilyennek az igénybevétele. Ki hitte volna, hogy egyik nap a Napelemrendszer nevű oldalon fogok olvasni egy cikket a napelemek működése témában? Szerettem volna felkészülni a télre most egy újfajta energia előállító rendszerrel és a napelem látszott a legjobb döntésnek. Meg szerettem volna előtte azonban érteni, hogy mégis milyen a napelemek működése. Ehhez pedig elsőként egy Napelemrendszer nevű oldalt találtam.
Nem mindig érdemes a keresőben első találatot választani, itt azonban abszolút szavatolva volt ez a helyezés. Már abból meg lehetett mondani, hogy a Napelemrendszer oldala megbízható, ahogy kinézett. Nem tudom, hogy nektek mi mostanában a tapasztalatotok, de egyre többször történik az velem, hogy fellépek egy oldalra és rögtön valami idegesítő hirdetést nyomnak az arcomba. A Napelemrendszer oldalán erről szó sem volt, egyszerűen elkezdhettem olvasni a cikket, ami elmagyarázza, hogy a napelemek működése miként történik. (tovább…)
A sportolás létfontosságú!
Sokan talán most nem értenek egyet ezzel a mondattal, viszont, ha jobban belegondolunk, teljes mértékben megállja a helyét. Sok ember nem is tudja, hogy hosszú távon milyen sok pozitív hatása lehet annak, ha rendszeresen sportolunk. Néhányan úgy gondolják, hogy ők sport nélkül is jól érzik magukat, enélkül is jól néznek, ki és teljesen felesleges erre szánnia a drága idejét. Viszont már kutatások is kimutatták, hogy a rendszeres, heti 2-3 intenzív sportolás hosszú távon nagyban támogatja a szervezet egészségét. Sőt a sportolás nem csak a testnek, de a léleknek is nagyon jót tud tenni. Ezt viszont csak akkor tudjuk megtapasztalni, ha sikerül egy olyan sportágat választanunk, amit szívesen csinálunk.
Én heti rendszerességgel járok edzőterembe, és minden hónapban elégedetten nézek a tükörbe. Nekem ahhoz, hogy a magabiztosságomat meg tudjam tartani, tényleg létfontosságú a sportolás. Éppen ezért csak akkor hagynám abba, ha az egészségügyi állapotom azt követelné.
Régebben sok területen kipróbáltam magam, viszont az edzés adta meg azt, amire én igazából vágytam a sportolással kapcsolatban. (tovább…)
Etikett címke nyomtatáshoz kellékanyag.
Ezekkel a címkékkel számos helyen találkozhatunk. Mint vásárlók, számunkra hasznos információkat közölhetnek, védő-lezáró szerepet tölthetnek be vagy egyszerűen csak a termék nevét tárják a szemünk elé.
A címkézés a gyártói-eladói oldalról egy kicsit más. Az ő dolguk, hogy beszerezzék a megfelelő etikett címke alapanyagot hozzá és ezzel kapcsolatban nem mindig van könnyű dolguk. Meg kell határozni a méreteket, az anyag típusát és más egyéb részleteket, amelyek a későbbiekben is fontosak, tehát jól át kell gondolni.
De szerencsére nincsenek egyedül ezzel a feladattal, hiszen az etikett-cimke-shop.hu szakértő segítséget nyújt minden vásárlónak! A rendelés egyszerű, hiszen online is van lehetőségünk megrendelni a kiválasztott paraméterekkel rendelkező címkéket. Ha fontos a minőség és a megbízhatóság, akkor nem is kell tovább mennie, itt megtalálhatja számításait! (tovább…)
- PAGE 1 OF 6 -

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ
A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.