decoration decoration decoration
decoration
leaf leaf leaf leaf leaf
decoration decoration

Újra tervezés: már nem az iskolapadban, hanem a cégvezetői székben akarok ülni

Szponzorált tartalom

cégalapítás bt

cégalapítás bt

Már egyetem első évében eldöntöttem, hogy igazából én ezt nem is szeretném csinálni. Nem fogok évekig még az iskolapadban ücsörögni, amikor már megalapíthatnám a saját vállalkozásom és kereshetnék sokkal több pénzt vele, mint a diákmunkákkal vagy részmunkaidős állással.

Ezért el is kezdtem utánanézni, hogy megy a cégalapítás bt alapítás mi a különbség a bt és kft között stb. és magamra is szedtem annyi tudást amennyi elegendő volt ahhoz, hogy otthagyjam az egyetemet és elkezdjek úgy dolgozni, hogy félre tudjak tenni egy alapításhoz szükséges minimum tőkére.

Innentől csak dolgoztam és terveket szőttem

Elkezdtem dolgozni fő állásban a vendéglátás területén, amivel igazán jól tudtam keresni, csak kezdetben még jól el is tudtam költeni, de mostanra kezd benőni a fejem lágya. Szabadidőmet pedig azzal töltöm, hogy olvasgatok folyamatosan, hogy bővítsem a cégalapítás bt alapítás területén meglévő ismereteimet.

Már ki is találtam, kiket fogok megkeresni együttműködés céljából, ha végre összegyűlik a pénzem. A Topcégalapítás egy olyan cég, akik pont ezzel foglalkoznak, és náluk még saját ügyvéd se kell ahhoz, hogy megalakulhasson a cég. És a legjobb az egészben, hogy az alapítás ingyenes náluk, ha igényled a székhelyszolgáltatásukat is, függetlenül attól, hogy hol. Mármint abból kiválasztva, amit ők kínálnak, és ez Budapest vagy Újlengyel. Nekem amúgy utóbbi szimpatikusabb, de azért, mert ott nem kell IPA-t fizetni, viszont Pest meg közel van, és olcsóbb is ezzel az opcióval a havidíj, úgyhogy majd még kitalálom.

Nagyon bízom az együttműködésben

Az viszont biztos, hogy szükségem lesz erre a szolgáltatásegyüttesre mert, ha magamnak kéne külön intéznem sajnos az se lenne olcsóbb, cserébe még lehet, hogy pórul is járnék vele. Tekintve, hogy ez egy megbízható cég azért, van több mint tíz év tapasztalatuk, jóban vannak a NAV-osokkal meg a hatóságokkal is. Sőt, székhelyszolgáltatás kategóriában még komoly minősítésük is van, AA-s, tehát a velük való pénzügyi együttműködés alacsony pénzügyi kockázattal jár, ami megnyugtató.

Biztos vagyok benne, hogy a cégalapítás bt alapítás területén is ilyen szakértelemmel rendelkeznek, ez már az oldalukról is lerí. Külön leírják a főoldalon mik az aktuális évben a cégalapítás feltételei, mi kell ahhoz, hogy valaki ügyvezető legyen, vagy éppen tulajdonos, és milyen okmányokat kell magunkkal hozni a tárgyalásra.

A téma kapcsán a leggyakrabban felmerülő kérdéseket pedig az oldal alsó részén mindig feltüntetik, így nekem is könnyű volt képbe kerülni azzal, mi hogy működik. Lehet, hogy ezek a kérdések evidensek, de egy laikus számára nagyon hasznosak, és egyébként is sok hasznos tartalom van még az oldalon a cégalapítással, kft alapítással, székhelyszolgáltatással stb.-vel kapcsolatban, amivel foglalkoznak.

A vélemények sem mindegyek

Elkezdtem utánakeresni is, hogy ki mit mond/ír róluk, és egyelőre mindenki, aki ismeri a céget, jó tapasztalatokat szerzett velük kapcsolatban, úgyhogy ez fel is tette az i-re a pontot nálam, már biztos, hogy őket szeretném majd megbízni a feladattal.

Nagyon remélem, hogy év végére már összegyűlik a pénz, amire szükségem van, mert szeretném minél hamarabb elkezdeni a terv megvalósítását. Minden nap ez a motivációm a munkában, hogy ezért dolgozom, hogy ez meglegyen, és már biztos vagyok benne, hogy mire odaérek, jó kezekben leszek. És már csak egy lépés a cél!

loading
×

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ

A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás