decoration decoration decoration
decoration
leaf leaf leaf leaf leaf
decoration decoration

Okosóra lelőhelyre kaptam tippet.

Szponzorált tartalom

BestMarkt hu

BestMarkt hu

Számomra mindig is fontos volt a sport, segítségemre volt az egészségem megőrzésében és abban is, hogy az évek során felhalmozódott túlsúlyt le tudjam adni. A kedvenc mozgásformám már eleinte is a futás volt, ez később sem változott. Már eljutottam arra a szintre, hogy néha benevezzek egy – egy félmaratonra, ám ezek tényleg ritka alkalmak, mert nagyon sok felkészülés kell hozzá. Így többnyire a futás maradt szimpla örömforrás és kikapcsolódás. Mindenesetre szerettem volna kicsit pontosabb képet kapni a testem adatairól sportolás közben, így kitaláltam, hogy vásárlok egy okosórát, ami ezeket az eredményeket rögzíti, majd kielemzi. Nyilván a következő nagy kérdés volt, hogy honnan érdemes megrendelni.

Egy barátnőm javaslatára látogattam el a BestMarkt hu weboldalára, mert azt mondta, hogy ott tényleg bármit megtalálok, legyenek akármilyenek is az igényeim. Mikor beírtam a keresőbe az oldal nevét, akkor megbizonyosodhattam erről magam is, mert szinte arcon csapott az a széles kínálat, amit a BestMarkt-on találtam. Rá is kerestem egyből az okosórákra, és elég nyitott voltam a típust illetően. Egy pénzügyi keretem volt, ami fölé nem szerettem volna menni, de még így korlátokkal is bőven feladta nekem a leckét, hogy melyiket is válasszam futótársamul.

Végül egy Xiaomi Amazfit GTS 2 Mini okosóra mellett tettem le a voksomat, ami az adatok alapján elég jónak tűnt. Nem vagyok álszent, elsőre az fogott meg benne, hogy milyen szép rózsaszínű. Aztán igyekeztem ezeken a külsőségeken túllépni, és jobban elmélyülni a valódi tudásában. Az már tetszett, hogy vásárlói értékelés alapján a maximális 5 csillagot kapta, ez olyan rosszat csak nem jelenthet. Azt is olvastam a leírásban, hogy az akkumulátor élettartama akár 14 nap is lehet, ami szerintem elég sokat számít tekintve, hogy a mai okoseszközök mennyi idő alatt merülnek le. Tetszett, hogy ez az általam kiválasztott óra működik iOS és Androidos operációs rendszerrel is, így az embernek nem kell attól tartania, hogy esetleg nem lesz a telefonjával kompatibilis az eszköz. Az óra továbbá vízálló is, így, ha mondjuk úszni támadna kedvem, akkor is fent hagyhatom magamon, és tudom mérni az úszásom adatait.

Az értékelést mikor elolvastam, azt írta valaki, hogy az óra könnyen kezelhető és a menüje is egyértelmű a felhasználó számára. Több megerősítésre nem is volt szükségem, betettem az órát a virtuális kosaramba és megvásároltam. Örültem, hogy bankkártyával előre ki tudtam egyenlíteni a költségeket, mert nem hordok magamnál készpénzt már egy ideje. Ez nem mindig jön jól, de ebben a modern világban minden jövedelmem a bankszámlámra érkezik, úgyhogy többségében nem éri meg levenni pénz a számlámról.

Amióta megérkezett az óra, hű társam a sportolásban, és sokkal pontosabban tudom követni közben a testem reakcióit is.

loading
×

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ

A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás