decoration decoration decoration
decoration
leaf leaf leaf leaf leaf
decoration decoration

Lányformációt alapítunk.

Szponzorált tartalom

egyedi pólók

egyedi pólók

Már lassan több mint másfél évtizede táncolok. Alapvetően a latinamerikai és a standard versenytáncok az én műfajom, de a hosszú évek alatt már számtalan más műfajba is belekóstoltam. Egyik szakításom után a hastáncba menekültem, hogy visszaszerezzem női egóm maradványait. A húgom szakítása után a swing felé sodort minket az élet, ahol ő rá is talált élete párjára. Az persze minden versenytáncosnál alap, hogy mellette el kell sajátítani a klasszikus és a jazz balett technikáit is. De nekem valahogy ennél jóval több műfaj került bele az érdeklődési körömbe. Igazából egyiket sem én kerestem, mindig csak engedtem a lehetőségek csábításának. És bizony jól tettem!

Így lettem a legnagyobb hazai sportcsarnokban egy nagyszabású újévi koncert nyitótáncosa, ahol híres zenészek húzták a dallamos bécsi keringőt a talpunk alá! Vagy hasonlóan nagy élmény volt az Operaház híres színpadán állni és négy hónapos felkészülést követően eltáncolni a palotást mint nyitótáncot. Rengeteg élményem van, amit öreg koromban sem fogok elfelejteni, az biztos. Üröm az örömben, hogy már 30 éves koromra széttáncoltam a lábam és emiatt szögre kellett akasztanom a tánccipőket. Szerencsére rájöttem, hogy lapos talpúban még megy a dolog, ezért kerestem egy olyan műfajt, ahol ez sem akadály. Igen, ez már körülbelül a 35. táncnem, amivel próbálkozom, na de nem baj, még marad néhány későbbre is.

Ezzel az új műfajjal kapcsolatban az az ötletem támadt, hogy nem csak a hagyományos fiú-lány párosban lehet táncolni, hanem fiúk hiányában, vagy pandémia idején, akár több lány is táncolhatja ugyanazt a koreográfiát egyszerre, egymástól mondjuk másfél méterre. A táncos barátnőimnek és a húgomnak tetszett is az ötlet, úgyhogy meg is alapítottuk életünk első lány formációját!

Na de mi is a következő lépés? Kell egy zene, egy koreográfia, egy gyakorló terem és egyenruha! Úgy esett, hogy ez utóbbit rám bízták a csajok, úgyhogy most ki kell találnom, hogy milyen legyen és hogy hol szerezzem be.

Még egy tavalyi lánybúcsúról rémlett egy weboldal, ahonnan annak idején a pólókat rendeltük. Meg is van: https://lolmarkt.hu/egyedi-polo. Arra gondoltam, hogy alulra mindannyian felvehetnénk egy fekete hosszú farmert, és felülre egy egységes és egyedi pólót a lánycsapat nevével és logójával.

Azért először inkább átfutom a már létező dizájnokat, hátha ihletet kapok tőlük. A női póló menüre kattintok és megnézem mik vannak. Hát, a hobbi dizájnok között sajnos nem volt tánc, csak kézilabda, gamer téma meg ilyesmik, úgyhogy az kapufa. Keresek tovább. A poén szekciót is átlapozgattam. Tök jók vannak köztük, de sajnos ehhez az alkalomhoz nagyon nem passzolnak. Hát akkor gondolkodjunk. Első kérdés a szín. Lehetne valami élénk, ami kiemel minket a háttérből és kontrasztos a fekete alsóval. Szerencsére a feketéhez minden passzol, úgyhogy mivel lányok vagyunk, amondó vagyok, hogy piros vagy rózsaszín pólót választanék. Majd felhívom ezt a webshopot és megkérdezem, hogy van-e neki ilyen, és ha igen, akkor van-e mindkettő, vagy csak az egyik. Ez esetben gyorsan el is dőlne a kérdés.

Következő paraméter a méret. Be kell gyűjtenem a lányoktól mindenki póló méretét. Először mondjuk ebben az esetben is megkérdezném a webshoposoktól, hogy ez kb. mennyire átlagos méretezés. Vagy látom, hogy van egy olyan menüpont, hogy méretválasztás, egészen legfelül. Hmm, jó hogy megnéztem! Azt írják, hogy a férfi pólók nagyobbak a megszokottól, de a nőiek pedig kb. egy egész számmal kisebbek. Fú, de jó, hogy ez nem csak utólag derül ki. Mert ha nagy, hát akkor lóg és az nem túl szexi, de ha kicsi, akkor fel sem jön. Ciki lenne, ha egy fellépés előtt 5 perccel derülne ez ki.

Azt javasolják, hogy vegyem elő a kedvenc pólómat a szekrényből és mérjem le egy centi segítségével hosszában és keresztben is. A weboldalon van hozzá fotó is, hogy egész pontosan melyik részre gondolnak. Ha ez megvan, akkor pedig kicsit lejjebb van egy másik rajz, amihez fel van tüntetve S-től XXL-es méretig, hogy melyik irányban pontosan hány cm hosszúak.

Ha még így sem sikerülne eltalálnunk a méretet, akkor szerencsére a pólók átvételétől számított 2 héten belül kicserélik nekünk egy megfelelő nagyságúra, méghozzá díjmentesen. Ezt az üzletekben is le lehet bonyolítani, vagy futárszolgálattal is megoldható. Ebben az esetben majd a futárnak kell odaadni a rossz méretű pólót.

Akkor most az lesz a feladatom, hogy minden lánynak elküldöm a weboldal címét: https://lolmarkt.hu/egyedi-polo, és mindenkit megkérek, hogy végezze el ezt a procedúrát otthon. Ha ezzel megvannak, elküldik nekem a kiválasztott méretet én pedig táblázatba szedem, hogy majd könnyebben le tudjam adni a rendelést, na meg hogy miután elkészültek a pólók, mindenkinek azt adjam oda, amit kért.

Az ügyintézés optimalizálása miatt annak is utána néztem, hogy hol vannak pontosan a Lolmarkt üzletei. Látom, hogy 6db is van Budapesten, illetve Pest megyében és további 6db vidéki nagyvárosban. Vicces emberek lehetnek ezek a miskolciak, mert ott 3 üzlet is van! Én mindenesetre a fővárosban élek, így, ha offline akarom intézni a póló rendelést, akkor valószínűleg vagy Budakalászon, vagy Dunakeszin fogom ezt megtenni. Ez azért is jó, mert mivel ezek az Auchanban vannak, egy füst alatt elintézhetem a nagybevásárlást is. A nyitva tartásuk úgy néz ki, hogy hétfőtől szombatig reggel 9-től este 8-ig, míg vasárnaponként reggel 9-től délután 6-ig vannak nyitva. Hát ez nagyon baráti. Még az én brutális, multis és sportolói időbeosztásommal is kényelmesen megoldható. Persze gondolom, hogy amíg tart a hivatalos veszélyhelyzet, a pandémia és a korlátozások, addig csak este 7-ig vannak nyitva, mint az Auchan és minden más üzlet. Ehhez azért nem olyan könnyű hozzászokni.

Megnéztem azt is, hogy mi a menetrend, ha itthonról, kényelmesen (munkaidőben) szeretném megrendelni és nem akarok emiatt átkelni csúcsidőben a fél városon. Nos, ebben az esetben meg tudom rendelni online a pólókat. Azt írják a weboldal szállítás menüpontjában, szintén legfelül, hogy a GLS futárszolgálattal küldik ki, akik munkanapokon 8 és 17 óra között toppanhatnak be a csomaggal. Ez pedig általában már a megrendelést követő 1-2 napon belül teljesül is. 10 000 Ft rendelési összeg alatt ez plusz 990 Ft-unkba kerül, de mivel itt sok pólóról van szó, ez biztos több lesz ennél, szóval a lányokra sem kell extra költséget hárítanom a lustaságom miatt.

Hú, azt hiszem, hogy már minden szükséges információt megszereztem az egyedi póló gyártásról. Már tényleg csak az van hátra, hogy kitaláljunk egy frappáns csapat nevet, amit feliratként vagy logóként is létrehozunk, és rányomtatjuk a piros vagy rózsaszín alapszínű pólóra. Mindezt 20 példányban, de különböző méretekben!

loading
×

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ

A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás